Jelentkezz nemzetközi mentorprogramunkba!
Mentorokat keresünk nemzetközi projektünkbe
Mentorokat keresünk nemzetközi projektünkbe
November 12. a szociális munka napja. Ennek alkalmából egyesületünk is részt vett az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ által szervezett szociosétán az Alba Bástya épületében.
Az eseményen először a fiatalok körbejárhatták, és megismerhették a Központ intézményét, majd...
A Változás Mentálhigiénés Egyesület partnerségben vesz részt a Czech Fundraising Center vezetésével megvalósított, Visegrádi Alap által támogatott nemzetközi projektben.
Korábban már beszámoltunk a projekt első fázisáról, az élményalapú trénerképző eredményeiről, de most számodra is itt a lehetőség, hogy csatlakozz!
Különleges kérdésekben,...
Egyesületünk és a Városi Diáktanács a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával kortárssegítő tréninget szervezett 2024.02.21-25. között Pákozdon. A résztvevők magyar és cseh 14-18 éves fiatalok voltak. Partnerszervezetünk a Cseh Všeobecné a sportovní gymnázium volt Bruntálból.
Magyar, lengyel és portugál partnerségben megvalósuló ifjúsági csereprogramban vesz részt 11 fő fiatal a Változás Mentálhigiénés Egyesület képviseletében. A csapat egy része a Székesfehérvári Diáktanács tagjaiból, enyingi, veszprémi és fehérvári fiatalokból áll, akik azt vitatják meg Zakopane-ben, hogy milyen lehetőségei vannak a fiataloknak a...
A fiatalokkal dolgozó szakemberek ma olyan környezetben végzik munkájukat, ahol a stressz, az érzelmi terhelés és a kiégés kockázata folyamatosan jelen van. Erre a kihívásra adott komplex, élményalapú választ a Változás Mentálhigiénés Egyesület első nemzetközi Erasmus+ ifjúságsegítő mobilitási tréningje (2022-1-HU01-KA153-YOU-000069231), amely 22...
Különleges élményben volt ma részünk, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Bugát Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Diákönkormányzat csapatával dolgoztunk ma együtt azzal a céllal, hogy jobban megismerjék egymást és könnyebben menjen az év során a munka. Az ismerkedős feladatok mellett a kommunikációra, az együttműködésre és a konfliktus...
A 2022. nyarán megvalósított Erasmus+ programunk során magyar és olasz fiatalokat láttunk vendégük, mely során a digitális kompetenciák fejlesztését tűzük ki célul. Az információk átadását nemformális módszerekkel végeztük, melynek részét képezte a Youthpass kiállítása.
A Kabóka Lovastanyán, igazán inspiráló környezetben fogadtuk az olasz Club UNESCO 'Re Italo' di Reggio képviselőit és azt a 10 olasz fiatalt, akik nyitottak voltak a digitális ismeretek bővítése iránt.