Youth Match Point - spanyol út

2025.06.17

2025.06.02. és 07. között mentorprogramunk 3 résztvevője ellátogathatott Spanyolországba, azon belül is Ferrolba. A 6 napban megismerkedhettek a többi partnerország mentorjaival, munkájával, továbbképzéseken vettek részt, valamint egy kis kikapcsolódásra is maradt idejük.
A többi részletet a résztvevők mesélik el élménybeszámolójukon keresztül:

A Youth Match Point és a KDRIÜ támogatásával lehetőségem volt ellátogatni Spanyolország egyik kikötővárosába, Ferrolba, ahol a mentorprogram egyik partnere, a Xeracion és annak központja is található. Az út 6 napos volt, ebből 4 napon keresztül interaktív workshopok, gyakorlatok és új ismeretek vártak minket a Xeracion központjában.
A hétfői hosszú utazás, finom vacsora és egy ránk férő alvás után, kedd reggel izgatottan sétáltunk be Magyarországot képviselve a központba Görögország, Törökország, Olaszország, Spanyolország, illetve Bulgária küldöttjeivel.  Szerencsére a kezdetleges feszültség hamar elillant a Spanyol szervezők szuper jégtörő gyakorlataival. 
A csapatápítés után hamar rátértünk a mindannyiunkat érintő témára, vagyis a mentorprogramra.
Kezdetnek arról beszélgettünk, majd később vitáztuk, hogy egy mentor kicsoda, milyen feladatokat lát el, de hamar rájöttünk hogy nincsen konkrét definíció, hiszen egy mentor mindenkinek más.
A Xeracion központja nem csak az ott dolgozóknak, hanem a város fiataljainak is mindig elérhető, így volt csocsó, darts, gitárok, társasjátékok, még biliárdasztal is az egyik szobában, ennek hála, a szünetek is mindig interaktívan teltek. Kora délután meghallgattunk egy előadást a Youth Match Point programról, ami rengeteg hasznos és érdekes információt tartalmazott mindannyiunk számára.
A délután folyamán lehetőségünk volt részt venni egy vezetett városnézésen ahol amellett, hogy bejártuk közösen Ferrol főbb pontjait, a történelméről is rengeteget megtudtunk. Az idegenvezetés remek hangulatban telt, a város gyönyörű volt és később hasznunkra vált a sok új információ a helyről. 
Az ezt követő három nap, vagyis szerda, csütörtök és péntek is workshopokkal és érdekes előadásokkal telt. Többek közt megismerhettük a különböző módszereket és gyakorlatokat amiket a közel jövőben mi is tudunk használni, emellett kis csoportokban előre megírt szituációkat, problémákat értelmeztünk, amikre olyan megoldást, utat kellett keresnünk mintha mentorálnánk az adott illetőt. 
Nem hagyhatom ki azt sem, hogy az utazás nem csak a továbbképzésből állt, hanem nagy részben a sok új emlékből is. Mi, a magyar csapat, mondhatom nagyon hamar egymásra találtunk, sok időt töltöttünk együtt a sétáknál, a szuvenír keresésnél, illetve a különböző programoknál. A többi ország küldöttjeivel is remek kapcsolatokat építettünk ki, együtt mentünk a workshopok után vásárolni, még az is megesett, hogy este ugyanannál az asztalnál kötöttünk ki a városban egy kellemes beszélgetésre. Péntekre, az utolsó teljes napunkra, a magyar csapattal ellátogattunk Doninos óceánpartjára, ahol szerintem az egyik legjobb délutánunkat töltöttük el, a lábunk vízbe áztatásával, a gyönyörű tájjal és egy fantasztikus társasággal.
Hatalmas lehetőség volt mindannyiunk számára az út, életre szóló élményt nyújtott, amiért nagyon hálásak vagyunk! Hogy mit is hoztam haza magammal? Rengeteg új emléket, sok új kapcsolatot, rengeteg tudást és persze egy-két szuvenírt." - Bakonyi Lili Eszter
"Június másodikán vette kezdetét kalandos utunk. Az Atlanti-óceán partján fekvő csodáskisváros, Ferrol adott otthont annak a rengeteg élményt és hasznos tapasztalatot tartogatóeseménynek, melyet a Spanyolországi partnerszervezet, a Xeracion szervezett. A három naposképzésen során számos, a mentorálási készségeket fejlesztő feladatban és workshopon vettünk részt. Az előadások szüneteiben a pihenőszobában nyűgözte le a magyar delegáció a többi 5 ország résztvevőjét. Nem egyszer kerültek elő a gitárok, amit sokszor éneklés is kísért. Még egy internacionális jammelést is sikerült összehozni! A szabadidős programokból sem volt hiány. A város nagy részét sikerült bejárnunk, szabadon, illetve egy alkalommal vezetett túra keretein belül is, ahol a város építészetéről (vagy inkább építőjéről, aki nagyrészt egy személy volt) és történetéről sok érdekességet megtudtunk. Különleges élmény volt a kapcsolódni és élményeket gyűjteni a saját, illetve a külföldi országokból érkezett mentortársakkal is. Ugyan én először vettem részt ilyen jellegű eseményen, de rendkívül hasznosnak és építőnek találtam a szakmai, és "kevésbé szakmai" részeket is. Alig várom, hogy a jövőben is részt vehessek hasonló eseményeken." - Zámbori Levente

"Kultúrák kavalkádja, nyitott emberek, és egy közös cél. Ez a három jellemzés jut először eszembe a ferroli utazásról.

Ferrol egy kedves kis kikötő város, spanyolország északi partján, ahol 5 teljes napot tölthettünk el a mentortársaimmal. Eseménydús hét volt, életreszóló élményekkel. Nehéz is most röviden összefoglalni.

Amit mindenképp kiemelnék az a kulturálisan színes közeg, amibe belecsöppentünk. 5 másik nemzet lakóival (görög, olasz, török, bolgár, spanyol) tanultunk együtt, szereztünk tapasztalatokat, értékes eszmecseréket folytattunk és persze mindeközben jól is szórakoztunk.

A délelőttök a helyi ifjúsági központban zajlottak, ahol a mentorálás különböző aspektusaival foglalkoztunk. Ezek interaktív workshopok voltak, így már az első naptól kezdve kis csapatokban kellett feladatokat megoldanunk.

Délben a közös ebédeken a spanyol konyha finomságait kóstolhattuk meg, délutánonként szabad foglalkozás volt, amelyeken várost néztünk, hangulatos kávézókban jártunk, souvenirek után kutattunk, jókat beszélgettünk a hazai és külföldi társaimmal is. Esténként mindig más helyen vacsoráztunk. Egy biztos, Spanyolországban nem aprózzák el az adagokat…., ennek ellenére isteni finom ételeket ettünk.

A kedvenc napom az volt amikor elmentünk Dononis-ba, az óceánpartra a magyar csapattal. A víz és az egész partszakasz lélegzetelállító volt, a látvány örökre beleégett az emlékezetembe.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy részese lehettem ennek az utazásnak, csodás embereket ismerhettem meg.

Mindent amit itt tapasztaltam jól elraktároztam és viszem tovább magammal a hétköznapjaimban.

Innen is köszönöm a KDRIÜ-nek, azon belül is Patriknak, Viktornak és Gábornak, hogy lehetőséget teremtettek nekünk, hogy kiutazhassunk." - Tóth Bíborka

Fotógaléria